A dobos a zenész legjobb barátja, és örök támasza! :)

Nosz Jani dobos blogja

Új zenekari lehetőség: Cool Party Band

2021. július 31. - NoszJani

tamaesbill.jpgNéhány aktív év kimaradt, és ennek a pótlásán a Pandémiás időszak sem segített. Vagyis, de. Amikor jött ez a vírus és egy csomó kedvezmény lépett életbe, akkor a kezembe maradt egy látható összeg, ami elég volt arra, hogy újra "komolyabb" dobszerkót vehessek. Persze nem újat, de a célnak megfelelt. És akkor eldöntöttem, hogy ha már van min gyakorolni, akkor mire véget ér a vírus, és lesz lehetőség fellépni, akkor én belépek megint valami bandába és nyomjuk, öcsém! 

Na, aztán gyakorolgattam, meg minden, de csak nem akart múlni a vírus, de most, hogy nyakunkon a 4. hullám, csináltam ezt az oldalt, meg a facebook oldalt, meg "meghirdettem magam" néhány csoportban, ahol zenészek keresik egymást, így rám talált Laci, aki a COOL PARTY BAND nevű formáció vezetője, és fellépőképes, jó hangulatú bandájába hívott, egy-két próbára. Úgy látszik, sikeres volt a dolog, mert 2021.07.30-ával üdvözöltek a zenekarban, szóval, nyomjuk, ecsém!

rolanddal1.jpgA zenekar már néhány éves, dobosuk is volt, és fellépésük is, egyetlen problémát tudok felsorolni, mert egyébként a banda jó, a zenék (feldolgozás zenekar) nagyon jók, mindenki rendes ember, családdal, satöbbi, azért ezek fontos dolgok, mindenki szorgalmas, lelkes, csak, hát ez az Elektromos-dob ez az ördög találmánya.  Sajnos. De van alapja, mert ha zárt térben kell muzsikálni, vagy ilyesmi, akkor azért tényleg nem rossz. Szóval. Ezen is nyomjuk, öcsééém!

De remélem azért lesz több lehetőség arra is, hogy használhassam a saját akusztikus hangszerem. Velük is, vagy akár máshol, de mégis csak az akusztikus dobfelszerelés az, ahol az ember a valódi tudását adhatja, amin igazán öröm a zenélés nekem és a közönség is többet kaphat.  De barátkozom Rolanddal is.  Szóval ezen és azon is, NYOMJUK ECSÉÉÉM :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://janidobol.blog.hu/api/trackback/id/tr4916644568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása